Ülésezett a Mezőgazdasági Ágazati Párbeszédbizottság
2010. július 07. szerda, 08:04

A Mezőgazdasági Ágazati Párbeszédbizottság a június 23-i ülésén több fontos kérdést is megvitatott.  Napirenden szerepelt a kormány vidékfejlesztési programja, a KAP-reformmal kapcsolatos állásfoglalások és a 2011-es magyar soros uniós elnökség is.


A 2010. június 23-i ülés emlékeztetője letölthető formában



 
Az MSZOSZ Elnökségének állásfoglalása a kormány „Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról” címen beterjesztett törvényjavaslatáról
2010. július 07. szerda, 08:04

Az MSZOSZ Elnöksége megvitatta az érdekegyeztetés kormányváltás utáni helyzetét. Az elnökség határozottan tiltakozik az ellen, hogy a Kormány hivatalba lépését követően, a szociális partnerek többszöri kezdeményezése ellenére sem hívták össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot...

Bővebben...
 
A Mezőgazdasági Ágazati Párbeszéd Bizottság ülést tartott 2010. június 23-án
2010. június 30. szerda, 08:05

Az ülésen az alábbi napirendi pontokat tárgyalták meg

  1. Az új kormány vidékfejlesztési programjának véleményezése, bizottsági álláspont kialakítása.
  2. A CAP-reformmal kapcsolatos MEDOSZ és MOSZ álláspont ismertetése.
  3. Felkészülés a 2011-es magyar EU-soros elnökségre, dán-magyar-lengyel együttműködési program kidolgozása.
  4. Előadás a „Munkaügyi ellenőrzés a mezőgazdaságban” című tanulmányról.
  5. Egyebek
 
A Mezőgazdasági ÁPB munkáltatói és munkavállalói oldalának négy-négy képviselője tanulmányúton vett részt Thesszalonikiben 2010. május 10 és 13 között
2010. június 30. szerda, 08:02

A programban szerepelt a Thesszaloniki Szakszervezeti Központ, a Pánhellén Mezőgazdasági Termelők Szövetsége (PASEGES), a CEDEFOP, illetve az Amerikai Farmerképző Központ meglátogatása.

A szakszervezeti központban a Regionális Szakszervezeti Tanács elnöke, a főtitkára és az egyik tagja fogadta a magyar delegációt. Később csatlakozott a tárgyaláshoz a tanács leendő elnöke is. A tanácskozáson szó esett a görög gazdaság kritikus helyzetéről, a válságot előidéző tényezőkről. Az IMF és az Európai Bizottság által szorgalmazott intézkedések iszonyú társadalmi feszültséggel járnának, ráadásul megint a munkavállalók fizetnék meg az elhibázott lépések árát, míg a nagytőke, a bankok továbbra is nyereséget könyvelhetnének el. Véleményük szerint a válság alapvető oka az, hogy a nagy monopóliumok kezében összpontosul a hatalom. Többféle verzió is elhangzott a csőd kezelésével kapcsolatban. A vendéglátók szerint az IMF-hitelek nem segítenek, sőt rontanak a helyzeten. Elhangzott olyan vélemény is, hogy a görög betétállomány elegendő fedezetet nyújthat az államadósság finanszírozására, ugyanakkor a lakosság által felvett hitelek is jelentős összegre rúgnak. A görög szakszervezet négy sztrájkot szervezett eddig. Tervek szerint ezentúl nem munkaidőben szervezik meg a sztrájkokat, hogy ne érintsék a munkavállalók jövedelemszerző képességét. Novemberben önkormányzati és regionális választások lesznek Görögországban.

Bővebben...
 
FELHÍVÁS
2010. június 20. vasárnap, 05:00


Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) tájékoztató  anyagokat készít a 2010-2011. évi “Biztonságos karbantartás” kampány keretében, amihez örömmel fogadnának cikkeket a kampány második évében, azaz 2011-ben megjelenő Magazinhoz.

Tovább a teljes hírhez
 
Köszönő levél
2010. március 29. hétfő, 05:00

pdf Dr. Tabajdi Csaba köszönő levele Manek János főtitkár úrhoz a III. Magyar Agrárakadémia kapcsán



 
A MEDOSZ Szövetség Országos Választmányának állásfoglalása a 2013 utáni Közös Agrárpolitikáról (KAP)
2010. május 19. szerda, 11:19

A nemzeti agrárpolitika, és ezzel együtt az érintett érdekképviseletek mozgásterét jelentősen behatárolták az Európai Unióhoz történt csatlakozás, a Közös Agárpolitika (KAP) átvétele, és annak  ciklikus változásai. Az ágazat működési és fejlesztési lehetőségeit, jövőjét döntően a közös agrárpolitika (KAP) határozza meg. Ezek figyelembevételével a MEDOSZ Szövetség Országos Választmánya fontosnak tartja, hogy az érdekképviseletek a magyar agrárkormányzaton keresztül, másrészt az uniós és regionális szintű érdekképviseleti fórumokon az állásfoglalásában meghatározott igények mentén következetesen törekedjen a magyar termelői érdekek érvényesítésére a KAP további módosításában, és a jelenlegi, 2013-ig tartó ciklus utáni feltételek alakításában.

A teljes cikk:


 
Már befizethető a személyi jövedelemadó 1%-a.
2010. március 22. hétfő, 05:00


Mint ismeretes, a MEDOSZ Szövetség közel tíz éve létrehozta az „Alapítvány a munkanélkülivé vált dolgozók megsegítésére” elnevezésű alapítványát, amelyet 2001–ben átalakítottunk „közhasznú” alapítvánnyá, és így lehetőség nyílik arra, hogy a munkavállalók személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlhatják az alapítvány számára.

Tovább a teljes hírhez
 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 2
MEDOSZ © 2010 Minden jog fenntartva.
Készítette: PC63 Bt.      Grafika: Interkreativ.hu